Ez egy olyan kapcsolat, amiből mindkét város profitálhat és amire mindannyian büszkék lehetünk – ezen gondolatok jegyében írták alá Hatvan legújabb testvérvárosi együttműködő megállapodását, amit most a kínai Yingtan városával kötöttek meg. Az ünnepségen Horváth Richárd polgármester köszöntötte a delegáltakat. Elmondta: a múltban már számtalanszor segítette egymást hazánk és Kína, jelenleg pedig a magyar kormány kiemelt stratégiai partnere, így továbbra is arra törekednek, hogy a két ország között még erősebbre fűzzék a közös, összekötő szálakat.

Nagyon sok kínai önkormányzat érkezik Budapestre, akik közül sokan ellátogatnak más városokba is. Yingtan küldöttei is többször jártak már Hatvanban, így ismerkedtek meg a településsel, ami annyira megtetszett nekik, hogy ők kezdeményezték ezt a kapcsolatot. – Már ismertük a várost, nagyon szimpatikus nekünk a környezete, az adottságok. Nagyon tetszenek a múzeumok, a helyi kultúra, ezért döntöttünk úgy, hogy szeretnénk nyitni Hatvan felé – részletezte Xie Wen, Yingtan tengerentúli és külügyi osztályának vezetője.

Hatvan több testvérvárosi kapcsolattal rendelkezik, idén ünnepelte a 25. évfordulót Maassluis városával, de a lengyel településsel is most lesz 20 éve, hogy együttműködnek egymással. Yingtan a legtávolabbi város a sorban, s bár méretét tekintve jóval nagyobb mint Hatvan, hiszen több mint egymillióan laknak ott, hasonló feladatokkal kell megbirkózni a vezetésnek – fogalmazott Szinyei András alpolgármester. Mindkét fél szerint a városok együttműködésének nemcsak kulturális és oktatási, hanem gazdasági haszna is lesz.