Turisztikai konferenciát tartottak szerdán a Grassalkovich Művelődési Házban szerdán. A rendezvényen az idegenforgalomban elismert szakemberek tartottak előadást arról, hogy milyen eszközökkel és lehetőségekkel tud egy vidéki város fejlődni.

A programon Horváth Richárd polgármester köszöntő beszédében kiemelte: Hatvanban a turizmus fejlesztése az egyik legfontosabb stratégiai szempont. Hangsúlyozta: a város turisztikai látványosságai évről évre egyre látogatottabbak, illetve hamarosan nívós szálloda épül a Kristály Kastély helyén, amely jelentősen hozzájárul majd az idegenforgalom fejlődéséhez. – Az elkövetkezendő években olyan jelentős átalakuláson megy keresztül Hatvan, amely pozitív irányban változtatja majd meg a város hangulatát, turisztikai erősségeit – mondta a városvezető.

A konferencián előadást tartott többek között Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke is, aki az idegenvezetők turizmusban elfoglalt szerepéről beszélt. – Hatvanban óriási lehetőség rejlik azáltal, hogy Budapesthez közel van, és a város akár önálló célállomás is lehet a turisták számára – közölte az elnök asszony.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője előadásában azt mondta: ahhoz, hogy egy város idegenforgalma sikeres legyen, többek között szükség van a helyi emberek erős identitástudatára, a szellemi értékek és tartalmak szakszerű bemutatására. – Ha egy településen a helyi emberek szeretik a saját városukat, ismerik az értékeiket, és büszkék a helyi adottságokra, akkor az jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy egy turista jól érezze magát ott. Egy elégedett vendég mindig hírül viszi a helyiek vendégszeretetét és az átélt pozitív élményeket – tájékoztatott az ügyvezető.

A konferencián előadást tartott Ujváry Tamás, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum ügyvezető igazgatója is, aki a Grassalkovich-kastély  kulturális turizmusban betöltött szerepéről beszélt. – Ez a műemlék Hatvan egyik legszebb látványossága. Az elmúlt évben több mint 10%-kal nőtt a látogatottsága a Vadászai Múzeumnak. A múzeumpedagógiai programok hihetetlenül népszerűek, folyamatosan érkeznek a családok és a gyerekek hozzánk. A cél, hogy egyre többen ismerjék meg és látogassanak el a kastélyba a jövőben – részletezte az ügyvezető igazgató.

A vendégek a nap folyamán városnéző túrán is részt vehettek, illetve megtekinthették Hatvan turisztikai látványosságait is.

Fotó: Albert Péter