A Hatvany Lajos Múzeum új kiállításában számtalan régészeti leleten, hiteles egyházi okleveleken, történelmi öltözékeken és bútorokon keresztül ismerkedhetünk meg a város múltjával. A Hatvan és prépostsága című tárlat felöleli a település és az egyház közös történelmét egészen az Árpád-kortól.

Pálos Frigyes a megnyitón kijelentette: egy gyermeknek tisztában kell lennie szülővárosának múltjával, értenie és ismernie kell az értékeket. Ez a kiállítás pedig remek lehetőséget nyújt ezeknek az ismereteknek a megszerzésére – mondta el a prépost.

Horváth Richárd polgármester úgy fogalmazott: ismernünk kell múltunkat, hogy arra építhessünk jelenünket és jövőnket. – Tudnunk kell, honnan jöttünk és hova tartunk. A város él és a város élni is fog, amíg az itt élők tesznek a jövőjéért. Mi azért dolgozunk, hogy Hatvan tovább fejlődjön és még szebb korokat éljen meg – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően Illésfalvi Péter történész tartott előadást, aki kifejtette: Hatvan kifejezetten fontos település volt már évszázadokkal ezelőtt is. Nem véletlen, hogy a premontrei szerzetesek Hatvant választották a letelepedésre, központi helynek számított akkoriban is, hiszen itt találkozik az Alföld és a Mátra, itt folyik el a Zagyva, kiváló kereskedelmi útvonal – érvelt a történész. Mindemellett pedig hiába dúlták fel a várost különböző hadjáratok, az egyház mindig visszatelepedett ide, és nemcsak azért, hogy a lelki igényeket szolgálja, hanem a prépostság is tovább működött. Hatvan nem csupán közigazgatási központ, vasúti csomópont, hanem fontos egyházi székhely is volt.

Kitért arra is, hogy ezek a kiállított tárgyak olyan értéket képviselnek, amennyire megbecsüljük őket. Itt nem a pénzbeli értéke a fontos, hanem az eszmeisége, hogy a hatvaniak miként tekintenek elődeik tárgyaira – fogalmazott.