Az erősödő hatvani turizmus jele, hogy nagy volt az érdeklődés a város iránt az Észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi kiállításán. A Menjünk világgá…! című miskolci programot 25. alkalommal rendezték meg idén márciusban, ahol Hatvan is önálló standdal képviseltette magát. A helyi sör nagyon népszerűnek bizonyult, sokan voltak kíváncsiak az ízvilágára és a főzési eljárásra. Emellett a város egyik legnagyobb vonzerejének az bizonyult, hogy a tavalyi évben megkapta a legszebb főtérnek járó díjat.

Schoblocher Bernadett, a Tourinform Hatvan iroda vezetője elmondta: a kiállítás alatt több mint 80 kiállító várta a látogatókat. Többek között touroperátorok, mint például a Robinson Tours, a Neckermann, az Invia, amelyek 10-15 százalék közötti előfoglalási kedvezményeket kínáltak. Díszvendég Szlovákia, a belföldi díszvendég pedig Monok (Kossuth Lajos szülőhelye) volt. Számos település képviseltette magát a programon, többek között Hajdúböszörmény, Gyula, Békéscsaba, Kiskunmajsa, Makó, Miskolc, Szeged, Szolnok, Tiszaújváros, Hajdúszoboszló. A rendezvény ideje alatt a látogatókat kézműves vásár várta mindkét nap alatt.