A Hatvani Tankerületi Központ irodája adott helyet annak a sajtóbeszélgetésnek, amelyben bemutatták a tankerület eddigi munkáját. A központ január elsejétől a tankerülethez tartozó iskolák finanszírozását is átvette. Ennek köszönhetően, anyagilag is támogatja az intézményeket, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az oktató-nevelő munka a megfelelő ütemben haladjon. Kutalik Márta, a Hatvani 5. Számú Általános Iskola igazgatója elmondta: zökkenőmentesen zajlott átállás és a dologi segítségeken túl, szakmai kérdésekben is bátra fordulhatnak a tankerület munkatársaihoz.

A Hatvani Tankerületi Központhoz tartozó oktatási intézményekben is bevezették a 16 óráig tartó tanítást, amely számos előnnyel jár. A délutáni foglalkozásokon a pedagógusoknak lehetőségük nyílik arra, hogy a tanulókat jobban megismerjék, ezáltal fejleszteni tudják azokat a képességeiket, amikben valójában tehetségesek. Így különböző szakkörökön, versenyeken, pályaválasztási tanácsadásokon vesznek részt a diákok. Ezen kívül arra is jut idő, hogy társasjátékozzanak vagy éppen sakkozzanak egymással. – A délutáni elfoglaltságok a szülőket is megnyugtatják, hiszen tudják, hogy hasznos és érdekes programok közül válogathatnak a gyermekeik – emelte ki Horváth Márta, a Hatvani Tankerületi Központ vezetője.

A sajtóbeszélgetésen szó volt azokról a pályázatokról is, amik az iskolák fejlesztését, szakmai előmenetelét, valamint az új pedagógiai módszerek kiépítését hivatottak segíteni. Az eseményen a nagyfügedi, a kisnánai és a parádi általános iskola vezetői is beszámoltak a tapasztalataikról.

Fotó: Albert Péter