A hagyományőrzésre helyezték a hangsúlyt június 10-én az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskolában. A programot az iskola alapítványa finanszírozta, a diákönkormányzat szervezte, a régi korokat idéző eszközöket, játékokat pedig a Magor Magyarjai Hagyományőrző Társulat biztosította. Kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatták a körhintát, a célbadobást, az íjászkodást, süthettek só-liszt gyurmát, próbálkozhattak az ördöglakat kinyitásával vagy épp pihenhettek a jurtában.

– Jó volt látni, hogy a modern technikai eszközök korában milyen örömmel és lelkesedéssel játszottak az egyszerű, de logikai képességüket, fizikai erejüket fejlesztő népi játékokkal – mondta el szerkesztőségünknek Pálné Szabó Mária, az iskola pedagógusa.