Fekete mezben léptek pályára a hatvani kézilabdások hétvégén Heves csapata ellen. Évek óta komoly presztízsharc folyik a két gárda között, különféle eredményekkel. A mostani mérkőzésen is érezhető volt, hogy mindkét csapat a győzelemre hajt. Az első félidő végére még nem lehetett eldönteni, mi lesz az eredmény, 17-17-el vonultak le a pályáról.

Kedves László edző elmondta: az előző mérkőzéshez viszonyítva, a kiváló kapusteljesítményük mellett, most a szélső játékosok is jól játszottak, ennek köszönhető, hogy a második félidőben 32-29-re nyert a hatvani csapat.

A hatvani edző elmondta: szinte percről percre változott a játék képe. Végig szoros volt a mérkőzés és bár volt olyan, hogy a hevesi csapat három góllal vezetett, végül a hatvaniaknak az utolsó öt percben sikerült megfordítaniuk a mérkőzést, és három góllal nyertek. Ezzel a győzelmével a HKSZSE ismét a 6. helyet foglalja el a tabellán. Két fontos mérkőzés vár még a csapatra ebben a szezonban, jövő vasárnap a TFSE otthonában lépnek pályára, december 11-én pedig a gödöllői KC csapatát fogadják itthon.