A Oktat-60 HKSZSE felnőtt férficsapata vasárnap megkezdte a 2017/2018-as bajnoki szezonját. Elsőként a Csömöri SSZN Kft. ellen léptek pályára, akik ellen tavaly kétszer is kikaptak, így nagy volt a bizonyítási vágy az első mérkőzésen.

A kezdődobást Horváth Richárd polgármester végezte el. A meccs pedig hamar fel is pörgött, a szezon első hatvani gólját Blazsek Milán szerezte. Jól indult az összecsapás, rendre gólra fejeződtek be a hazai támadások. Mindemellett a védekezés is jól teljesített: a csömöriek kevés sikerrel tudtak csak áthatolni rajta. Stabil 7-8 gólos vezetés láttán lazábbak lettek a hatvaniak, aminek meg is lett az eredménye: a vendég csapat 1 gólra csökkentette a különbséget a félidő végére.

Ezt követően még inkább ráfeküdtek a védekezésre a hatvaniak és magabiztos játékot felmutatva legyőzték a csömörieket. – Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert egy olyan csömört sikerült megvernünk, akiknek előzőleg is vérmes reményei voltak a bajnokságban. A mérkőzésről néhány gondolat: nagyon jól kezdtünk, a védekezésünk nagyon összeállt már az első perctől kezdve az első 15 percben. Támadásban szinte 100%-os volt a teljesítményünk, ám utána a Csömör nagyon szépen feljött és majdnem egyenlőre hozták az állást – fogalmazott Kedves László, a felnőtt csapat vezetőedzője. Hozzátette: a második félidőben azonban védekezésünk újra összeállt és azokat a hibákat nem követtük el, amit az első félidő végén például: a beállóst szépen meg tudtuk fogni, átlövéseiket a távoli zónába ki tudtuk szorítani. Összességében a csapat küzdeni tudását és a győzni akarását szeretném kiemelni, amihez gratulálok. Név szerint nehéz lenne kiemelni bárkit is, de meg kell említenem, hogy védekezésben Tihaméri Zalán, Szarvas Ádám, Blazsek Milán, Rutka Bence, valamint Vad Zsigmond nagyon jól megoldották feladatukat. Támadásban szeretném kiemelni hasznosságát Major Attilának, Varjú Péternek és Blazsek Milánnak azt a győzni akarását, amivel segítette a csapatot. Valamint szeretném kihangsúlyozni az új jobbszélsőnk teljesítményét, Répási Norbertét – mondta.

A hatvaniak régi-új irányítója, Varjú Péter három év után tért vissza. Szerinte a csapat kiharcolta a győzelmet.

– Elképesztően készültünk erre a bajnokságra, mert nagyok az elvárások és tudtuk, hogy a Csömör egy borzasztóan jó csapat, úgyhogy próbáltuk a maximumot kihozni ebből a találkozóból. Szerintem úgy is kezdődött a mérkőzés, aztán egy kicsikét „bealudtunk”, de a végén egy nagyarányú győzelmet sikerült kiharcolni magunknak. Tény, hogy ellenfelünk se tudta játszani azt a játékát, amit ő valójában tud a legelején, utána viszont feljavultak, a mi védekezésünk pedig kicsit szétesett. Mellette a támadásaink befejezése se sikerült, sokszor dobtunk kapufát, valamint a ziccerek se úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. A második félidőben azonban mentálisan föléjük nőttünk, és talán ez lehetett az, ami meghozta a várt sikert – értékelte Varjú Péter.

A helyszínen csaknem 180-an szurkoltak végig a hatvaniaknak, ez a szám pedig jól mutatja, hogy egyre népszerűbb a csapat és az egyesület iránti érdeklődés és lelkesedés a városban.