A régi gyermekmedence új külsőt kap egy újabb beruházásnak köszönhetően. A legutóbbi testületi ülésen ugyanis arról határoztak, hogy 53 millió forintból a gyermekek számára egy korszerű fürdőzőhelyet alakítanak ki a Hatvani Strandfürdő területén.

– Már régóta nincs a hatvani strandon gyermekmedence, így a családok sokszor más városba mentek fürdeni. A képviselőtársaimmal úgy döntöttünk, hogy ideje teljesíteni a hatvaniak egyik legnagyobb vágyát, így ebben az évben gyermekmedencével bővül a strand – tájékoztatott Horváth Richárd polgármester.

Havassy Kálmán, a Hatvani Szolgáltató Intézmény vezetője azt mondja, egy minden szempontból korszerű gyermekmedencével bővül a strand.

– A régi gyermekmedence formája megmarad, a 2016-os előírásoknak megfelelően egy vízforgató berendezéssel ellátott, körülbelül 160 négyzetméter vízfelületű medencévé alakítjuk át. Lesznek élményelemek és árnyékolók is, a legkisebb gyerekektől kezdve egészen nyolcéves korig használhatják a fürdőzők. A félköralak egyik végétől a másikig fokozatosan mélyül majd a víz, a legelején a legapróbbak is fürödhetnek, a legvégén pedig körülbelül 80 centiméter mély lesz a medence – részletezte Havassy Kálmán.

Prutó Éva mint anya, és mint babaúszás-oktató is nagyon örül a gyermekmedence kialakításának, hiszen így a szabad ég alatt tanulhatnak úszni a gyerekek.

– Úszásoktatóként a 4-6 éves gyerekeket is oktatom, ennek a korosztálynak eddig nem volt alkalmas vízfelület a strandon, végre meg tudjuk oldani ezt szabad ég alatt is – mondta Prutó Éva.

A gyermekmedence vizének hőmérséklete az előírásoknak megfelelően 31-33 Celsius fokos lesz. A tervek szerint az idei szezonra már elkészülhet a medence.