Megtelt a Grassalkovich Művelődési Ház az idei Nemzedékek vers-, próza- és mesemondó versenyére. Az immár tizenhatodik alkalommal megrendezett programra húsz gyermek és huszonnyolc szépkorú nevezett be. A rendezvényt a Kocsis Albert Zeneiskola növendékeinek műsora nyitotta meg, majd Horváth Richárd polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy véleménye szerint már az is győztes, aki ki mer állni mások elé, hiszen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki a nagyközönség előtt szavaljon.

A felnőttek versenyére Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Heves megyéből is érkeztek. A gyerekek között pedig voltak óvodások, általános és középiskolások is. Gudmon Donát is indult a versenyen, A kiskakas gyémánt félkrajcárja népmesét adta elő a közönségnek. Főleg praktikussági szempontok alapján esett erre a választása, hiszen ezt könnyebb volt megtanulnia. Sok mesét szeret még ezen kívül, a kedvence a Kőleves, aminek a története fogta meg.

Sánta Gyula, a Naplemente Nyugdíjas Klub vezetője azt mondja, ebben az évben különlegességgel is készültek a versenyre.

– Azért rendhagyó, mert ezt egybekötöttük egy kézműves kiállítással, ami kilenc Heves megyei klubnak az alkotásaiból áll össze. Vannak közöttük hímzések, horgolások is – mondta a klubvezető.

Minden versenyen résztvevőt oklevéllel tüntettek ki, a szépkorúak közül pedig akik a legjobbnak bizonyultak, az országos döntőben mérethetik meg magukat.