Augusztusban tartották a Kaposvár melletti tájvédelmi körzetben lévő Desda Ultramaratont. A Fut60 11 fővel érkezett a rendezvényre, amely során 18 kört tettek a Deseda-tó körül. A csapatoknak 36 óra állt a rendelkezésükre, hogy teljesítsék a 252 kilométeres távot. A hatvaniak mindezt 27 óra 52 perc alatt futották le. – A hangulat csodás volt, még a helyben megszervezett lekvárfőző versenyre is beneveztek társaink. A tó körül meseszép a táj. Megcsodálhattuk nappal és éjjel is a környéket, hiszen a sportolók folyamatosan, egymást váltva futottak. Igazi egységként működött együtt a tizenegy versenytárs, mindenki a feladatra koncentrált és folyamatosan biztatta társát. Igazán jó közösségformáló versenyen volt ez – számolt be az eseményről Czmorek Piroska.