Vasárnap délelőtt az Őrszem szobornál emlékeztek meg a magyar katonákról. Szinyei András alpolgármester elmondta: a Hősök napját 2001 óta ünneplik hazánkban, előtte nem lehetett az orosz fronton elesett katonák emlékét hivatalosan felidézni. A rendszerváltás előtti időkben hősöknek kijáró tiszteletet csak a szovjet hadsereg elesett katonái kaphattak, míg saját halottainkat csak a magunk lelkében gyászolhattuk, csendben és magányosan. A történelmi tanmesék nem számoltak be arról, hogy a hazánkat felszabadító, a valóságban azonban több mint 40 évre megszálló Vörös-hadsereg katonái szabadrablást kaptak a frontharcok után, nőket, asszonyokat erőszakoltak meg, papokat gyilkoltak. Felidézte: mi az iskolában a megemlékezések során megjelent szovjet katonákban nem a megszállókat, hanem a hőst láttuk anno, és arra tanítottak bennünket, hogy ők a testvériesség jegyében védik országunkat az imperialista nyugattal szemben. Arról azonban, hogy végzetes tevékenységüknek is köszönhetően a katonailag teljesen kiszolgáltatottá vált Magyarországot Trianonban hogyan végezték ki az antant nagyhatalmak, nos, arról közel 50 évig szót sem ejtett a hivatalos történelemtudomány. A valóság azonban más volt – jelentette ki az alpolgármester.

Tudjuk, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem a nemzet ébredésének polgári forradalma, Trianon nem a szocializmus által túlhaladott ideológiai probléma, hanem az országunk és a nemzeti identitásunk megsemmisítésére irányuló végső csapás szándéka volt. Az Isonzónál, Doberdónál, majd a Don-kanyarnál elesett magyar katonák pedig igenis hősök és bátor hazafiak voltak, semmivel sem alábbvalóak, mint háborús ellenfeleik, szemben azzal, ahogyan ezt 50 évig beállították.

Ahogy fogalmazott: így van ez akkor is, ha nem meghalni mentek a harcba, főképpen nem hőssé válni akartak. De mentek, mert a háború megkövetelte. Mentek, mert a haza védelme, vagy éppen a szövetségesi akarat így diktálta. Nevüket emléktáblába vésett felirat őrzi, s ma már a magyar hősök emlékoszlopai a városaink leginkább megbecsült helyein állnak, s a korábban itt állt idegen emlékművek sötét mementói méltó helyükre kerültek a városi temetőkben. Mert mi a főtereinken a magyar katonákra emlékezünk. Azokra a magyar katonákra, kik értünk harcoltak és áldozták életüket idegen és hazai földön egyaránt. A Hősök emléke mellett azok előtt is fejet hajtunk egyben, kik nem a fegyveres harcban, hanem annak következményeként váltak áldozattá. Emlékük legyen áldott az idők végezetéig – zárta gondolatait Szinyei András.

A megemlékezésen részt vettek a Bajza József Gimnázium diákjai is. Az esemény koszorúzással zárult.

Az elesett magyar hősök emlékünnepét először 1917-ben iktatták törvénybe, a Hősök emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk rögzítette, mely kimondta: „ A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére, minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a „Hősök emlékünnepét” – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” Ennek ellenére az ünnepet 1945-től a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után ismét ünnepelték az elesett magyar katonákat, majd 2001-ben a korábbi ünnep körét kibővítették mindenkire, „akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”

Fotó: Albert Péter