A hidegben is kitartóan edzenek az FC Hatvan focistái. A fiúk már január eleje óta róják a köröket és rúgják a bőrt a pályán. Tegnap pedig az Újbuda csapatával játszottak edzőmérkőzést. Híres Gábor, a csapat vezetőedzője rávilágított, hogy ezek a meccsek elsősorban a gyakorlást és a taktikai elemek tökéletesítését szolgálják. Az alapozás és az edzés mellett jut idő versenyezni is. Vasárnap a csapat egy része az Imola-kupán száll versenybe a győzelemért. – Ha jól emlékszem, hatvani csapat még nem nyert ezen a versenyen. A legjobb játékosokkal indulunk ebben az évben, és bízunk benne, hogy a tavalyi második hely után, idén végre elhozhatjuk a kupát – mondta a vezetőedző.

A felkészülés jól halad. Új igazolásokkal és visszatérő játékossal is találkozhatnak a pályán azok, akik kilátogatnak az Fc Hatvan mérkőzéseire. A bajnokság három hét múlva kezdődik.