A hatvani önkormányzat régóta készült már arra, hogy több felsőoktatási intézménnyel közösen elindítson egy közösségi főiskolát és egyetemet a településen. Erre azonban november 27-ig a jogszabályi lehetőségek nem voltak meg, de a város már komoly és előrehaladott tárgyalásokat folytatott két intézménnyel is. Ennek köszönhetően a pár napja  (december elsejei határidővel) meghirdetett pályázaton részt tudott venni a város.

Így a képviselő-testület rendkívüli ülésén döntött arról, hogy

létrehozza a Hatvani Közösségi Főiskolát és Egyetemet, amiben a gazdasági képzést a Budapesti Gazdasági Főiskola, a műszaki képzést pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzi majd.

– Mindkét intézmény egy-egy képzést indít, és a hét öt napján tartanak majd oktatást a városban. A helyszín a volt kollégium emelete lesz, ahol jelenleg az alsó szinten a Grassalkovich-étterem működik. Az épület minden tekintetben megfelel a képzésnek – tájékoztatott a részletekről Horváth Richárd polgármester.

A tervek szerint már jövő februárban, keresztfélévben elindulhat a városban a felsőoktatási képzés.