A Magyar Grappling Szövetség 34 versenyzővel képviselte Magyarországot a grappling világbajnokságon október 18. és 21. között. Ebből három hatvani versenyző a Koko Fight Club tagjaként – Puskás Boglárka, Varga Márk és Oláh Zoltán – is kijutott az azerbajdzsáni Bakuba, ahol kadet és junior korosztályokban mérették meg magukat. A versenyt megelőzte – az olimpiai ágakhoz hasonlóan – egy kvalifikációs versenysorozat, ahol mindenki kivívhatta magának a kijutás jogát. Kovács Gábor, a Magyar Grappling Szövetség elnöke és a Koko Fight Club edzője kísérte el Ázsia Dubajába a kijutókat.

Mi is az a grappling?

Egy olyan modern sportág, amely ütés és rúgás nélkül, a legszabadabb birkózásnak számít. A küzdősport célja, a másik földre dobása, majd földharc technikákkal az ellenfél feladásra kényszerítése vagy pontkülönbséggel legyőzése. Kicsi sérülés veszélye mellett, kiváló szellemi és fizikai felkészülést nyújt a sportolni vágyó emberek számára. Az idegrendszeri fejlődés egyik kulcsfontosságú, és egyben leghatékonyabb sportja.

Első nap NoGi grappling rendszerű – azaz rövidnadrágban és kompressziós felsőrészben folyó – küzdelmek zajlottak, ahol Puskás Boglárka a 65 kilogramm felettiek között a döntőig jutott. – Minden ellenfelét feladásos győzelemmel utasította maga mögé, így meg is szerezte első aranyérmét – mondta Kovács Gábor.Varga Márk egyenes ági csoportban, szintén feladásos győzelmeket aratott, végül ezüstérmet zsebelt be. – Sajnos a döntőben egy orosz ellenfél jobbnak bizonyult, így a dobogó második fokára állhatott – részletezte edzője, majd hozzátette: idén tavasszal egy JiuJitsu világbajnokságon junior kategóriában 7. helyezést is elért Athénban. A hatvaniak között Oláh Zoltán a 69 kilogrammos súlycsoport helyett bevállalta a 76 kilogrammot. – Ez nagy hátrány volt neki, mert súlycsoportjában már nem volt hely – fogalmazott a klub edzője, de így is kivívott egy pontszerző 7. helyet küzdelmével – folytatta.

A második versenynapon már judó ruházatban mérették meg magukat a versenyzők. Puskás Boglárka tiszta győzelmekkel újabb első helyezést, Varga Márk harmadikat, Oláh Zoltán pedig ötödik helyezést harcolt magáévá. – Teljesítményük megmutatta azt, hogy minimális támogatásból milyen távlatok járhatók be – hangsúlyozta a Magyar Grappling Szövetség elnöke.

A nemzetközi versenyre Skáfár Bence készítette fel az indulókat. – A felnőtt mezőnyt – pénzügyi forrás hiányában – nem tudta erősíteni, pedig már a madridi junior vb 7. és egy római felnőtt 5. helyezésével is bizonyította rátermettségét – fogalmazott Kovács Gábor.

A Magyar Grappling Szövetség elnöke, a klub edzője kiemelte, várakozásait felülmúlva teljesítettek a fiatalok. – Mindaz a munka, energia és bizalom, amelyet a felkészítésükbe fektettem, maximálisan visszaköszönt a világverseny során. A két arany, egy ezüst, egy bronz és egy ötödik hely, két nap termése – jegyezte meg büszkén Kovács Gábor. – A felkészülés továbbra sem áll meg – hangsúlyozta az egyesület elnöke. A csapat többi tagjai készülnek a további versenyekre; a soproni nemzetközi versenyre és a Terror Elhárítási Központ rendezésében a küzdősport versenyre. Utóbbiban, nemcsak versenyeznek a hatvaniak, hanem a program rendezőjeként is jeleskednek.

 

Forrás és fotó: Kovács Gábor