Kovács Lászlót, vagy ahogyan többen ismerik, Jeremy Jonest már gyermekként is nagyon érdekelte az irodalom és a versek világa, ám munkái miatt néhány évtizedig nem volt lehetősége foglalkozni vele. A költő nemrégiben újra tollat ragadott, amelynek gyümölcse a „Vagyok” című kötet lett. Az alkotó elmondta: ez egy életrajzi mű, ennek következtében több témát is érintenek a versei. – Természetesen én is írtam a szerelemről, hiszen az érzés életünk egyik meghatározó eleme. Az én életemben a másik ilyen erős pillér a vallás, amit igyekeztem jól érthetően, könnyen emészthetően megfogalmazni – részletezte a költő.
A kortárs szerzőt nem régiben az a megtiszteltetés érte, hogy az egyik egri középiskola első verseskötetét máris beemelte az érettségi tételek közé. Jeremy Jones szerint ez a legnagyobb elismerés, hiszen a fiatal generáció nehezen fogadja be azt a fajta irodalmat, ami nem a mostani nyelvezeten szól hozzájuk.
Az író-olvasó találkozón a költő mellett a Bajza József Gimnázium diákjai olvastak fel a kötetből.