A hivatalos megnyitó 19 órakor kezdődött, de már jóval előtte hosszú sorokban álltak a jég szerelmesei a pálya előtt. A korcsolyákat már megélezték, minden készen állt a startra. Horváth Richárd polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki beszélt a jégcsarnok beruházásáról. Azt mondta, azon dolgoznak, hogy minél hamarabb megépüljön, és otthona legyen a korcsolyázóknak, valamint a jégkorongosoknak. Hatvanban ugyanis egyre erősebb a jégkorong, több csapata is van a településnek, akik a különböző versenyeken öregbítik a város hírnevét. – Nagyon örülünk neki, hogy minden évben ilyen nagy siker a jégpálya. Szezononként 20 ezren látogatnak ide, mi pedig azon vagyunk, hogy mindig vezessünk be újításokat. Most 100 négyzetméterrel növeltük a jég felületét – mondta el a városvezető.

A megnyitón hagyomány, hogy a Pavuk Műkorcsolya Iskola növendékei tartanak bemutatót: a fiatal lányok több produkciót hoztak el, zenéjükkel pedig Michael Jacksont is megidézték. A lézershow-t követően a Hatvani Gigászok és a Hatvani Szent István Általános Iskola jégkorongosai foglalták el a jeget. Előbbiek kabalaállatukkal érkeztek.

Ezután pedig bárki birtokba vehette a pályát: elindult a szezon, Hatvani Feco és Dj Gézu vezérletével pedig az első jégdisco is megkezdődött. Utóbbi pedig rendkívül népszerű a fiatalok körében. – Nagyon vártuk már a kezdést, minden jégdiscón itt leszünk – avatott be Barkóczi Viktor. – Először vagyunk itt, még csak gyakoroljuk a korcsolyázást, de az a tervünk, hogy rendszeresen ki fogunk ide járni – ezt már Jéger Antal osztotta meg.

Az Ice Garden pedig a neve ellenére némi melegséget nyújt a megfáradt, átfázott korcsolyázók számára, ahol finomságokkal lehet felfrissülni.