A képviselők döntöttek a Civil Alap féléves keretének felhasználásáról. Kulturális és közösségi programokra kaptak forrást az egyesületek, illetve a sport, egyházi és nemzetiségi szervezetek támogatásáról is határoztak. A Civil Alapba erre az évre összesen 13 millió forintot különített el az önkormányzat, ennek most mintegy felét ítélték oda az egyesületeknek. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzatnak kiemelt célja, hogy a helyi szervezetek munkáját és céljait támogassa. – Nagyon sokszínűek a pályázatok, aktívak a hatvani civilek, minden évben nehéz a döntés, de arra törekedtünk, hogy egy igazságos elbírálási rendszert alakítsunk ki – fogalmazott Horváth Richárd.

A testület az Ötös iskola tornatermének állagmegóvását célzó pályázat benyújtásáról is határozott, és az óvodák támogatásáról is döntöttek a képviselők. Az ovi-foci pályákhoz labdafogó hálók beszerzéséhez kapnak anyagi segítséget az intézmények.

A testület a Hatvani Szolgáltató Intézmény élére Havassy Kálmánt nevezte ki. Az ülésen a polgármester átadta az első nyelvvizsgájukat szerző két általános iskolás tanulónak a nekik járó önkormányzati támogatást.