A korosztályfüggetlen versenyre ebben az évben is sokan neveztek. Az indulók között voltak óvodások, iskolások és nyugdíjasok, utóbbiak pedig nemcsak Hatvanból, hanem más megyékből is érkeztek ide. A megmérettetés már 17 éves hagyománnyal rendelkezik, így a jelentkezők között sokan vannak, akik évről évre egyre jobban várják, hogy ismét bemutathassák kedvenc verseiket. A programot Horváth Richárd nyitotta meg, aki kiemelte: fiataloknak és időseknek egyaránt nagy bátorság kell ahhoz, hogy színpadra álljanak és elszavalják a verset. Mindehhez sok munkára és felkészülésre is szükség van.

A szépkorúak közül a gyöngyösi Sánta Istvánnét szavazta meg a zsűri a legjobbnak, így Heves megyét ő fogja képviselni az országos döntőben. Elmondta, azokat a műveket szereti, amik megérintik a lelkét. A verseny végén minden résztvevőnek oklevéllel köszönték meg a munkáját.