Horváth Richárd polgármester az összefogás és az egység fontosságát hangsúlyozta beszédében, a Kossuth téren. – 1848. március 15-e arra tanít bennünket magyarokat, hogy mindig ki kell állni saját igazunkért, és vállalni kell a küzdelmet még akkor is, ha olykor kilátástalannak tűnik a cél elérése. A magyar szabadságnak ugyanis az a titka, hogy a túlerő által legyőzve is mindig győztesnek bizonyul, ha hiszünk benne és teszünk érte – kezdte gondolatait.

A polgármester azt mondta: ahogyan a nemzet építő munkáját, úgy a városfejlesztő munkát is megtörheti az egység hiánya. – Mert lehet vitatkozni a helyes arányon és irányon. Akár a forráselosztáson is. Egy dolgot nem lehet csak. Megakadályozni azt. Mert ami embertől csak vétek, az döntéshozó embertől egyenesen bűn. Nem a városvezetéssel, hanem a lakossággal szemben. Kossuth és Széchenyi is másképp gondolták a nemzet felemelkedésének útját, de egyformán tettek építéséért. Nem ellene, hanem érte – tette hozzá a városvezető.

Leszögezte: a már benyújtott pályázatok bírálati eredményétől függetlenül, szeretnék kikérni a lakosság véleményét és kérni további ötleteiket, építő javaslataikat, mert a polgármester szerint egy döntéshozó sem mehet el a lakosság többségének véleménye mellett. Horváth Richárd azt mondta: aki mindezek ellenére a köz akaratát semmibe veszi, az saját magát minősíti, mert számukra az állampolgároktól kapott felhatalmazás csak személyes biznisz, nem pedig szolgálat.

A polgármester bejelentette, hogy hamarosan indul a Hatvani Konzultáció. – A várhatóan napokon belül induló Kormány által kezdeményezett Nemzeti Konzultációhoz kapcsolódóan, a fejlődő Hatvan program fontos részeként elindítjuk a Hatvani Konzultációt, amely keretében kikérjük a lakosság véleményét a helyi fejlesztési ügyeket érintő témákban is – fogalmazott.

Horváth Richárd felhívta a figyelmet: ahhoz, hogy céljainkat megvalósíthassuk, láthatóan a hatvaniaknak is szükségük lesz a minél szélesebb körű összefogásra.

Dr. Seszták Attila, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója arról beszélt, hogy március 15-én a hatvaniak, a Heves megyeiek és a forradalom résztvevőinek bátorsága előtt tisztelgünk. Majd hozzátette: a település fejlődése a szabadságharc utáni évtizedekben indult el. – A város sikere azóta töretlen. Napjainkban is a megye gazdasági húzótényezője – fogalmazott. Majd több fejlesztést is előre vetített a településen, amelyek érintik a vasútvonalat, az ipari parkot és a közintézményeket is. A főigazgató szerint ez a helyiek sikere, mert példát mutatva kiállnak a településükért.

marc15_megemlekezes_49

A Kossuth téren az Egri Szakképzési Centrum – Damjanich János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulói adtak műsort, melyet többször hangos taps kísért a programon. A megemlékezés végén a pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a Hatvani Csata emlékművét.

marc15_megemlekezes_65