A Mind-Diák Szövetkezet munkatársa éppen azt mutatja, hogy csupán néhány kattintás és máris információkat kaphatunk arról, hogy adott településeken milyen munkalehetőségeket kínálnak. A nyári szünet kezdetétől megnövekszik a feladatuk az irodában ugyanis egyre több diák szeretne valamilyen munkát vállalni a szünidőre. Bökönyszegi Orsolya már két éve dolgozik itt mint diákmunkás. Mint mondta: az anyagiakon túl számos egyéb haszna is van annak, hogy munkát vállal. Ilyen például az is, hogy ez idő alatt megtanul csapatban dolgozni és felelősséget vállalni.

A fiatalok körében a legnépszerűbb munkák az adminisztráció, árufeltöltő, gyakornok, fiúk esetében pedig azok a szakmák, amik fizikai erőt igényelnek. Dénes Rajmund Roland, a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója elmondta, 2011 óta sokkal könnyebb a diákok munkavállalása, mindössze néhány elvárást kell teljesíteniük, hogy alkalmazni tudják őket. – A törvényben foglaltak szerint 16 éves kortól lehet munkába állni, ezen kívül pedig TAJ- és adókártya, személyi-, lakcím- és diákigazolvány szükséges – tájékoztatott Dénes Rajmund Roland, a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója. Hozzátette: az elmúlt években nőtt azoknak a száma, akik pénzt szeretnének keresni és persze arra is van lehetőség, hogy az őszi, téli és tavaszi szünetben, valamint iskola mellett is dolgozzanak a tanulók. A diákszövetkezetek honlapján pedig az is látható, hogy hány órát kell hetente dolgozni.