Lesznai Anna szülőfaluja és Hatvan, 2016 júliusában kötött testvértelepülési megállapodást, azóta pedig Alsókörtvélyes delegációja többször is ellátogatott számos városi rendezvényre. Most a hatvaniakat látták vendégül a településükön, hogy közösen nyissák meg a Lesznai Anna munkásságából nyílt kiállítást. A kulturális műsorokon és előadásokon túl a helyi oktatási intézményekkel is megismerkedett a delegáció. – Ez a találkozó újabb kapukat nyit meg. A kulturális kapcsolaton túl, a nevelésben is szeretnénk együttműködni – fogalmazott Szinyei András alpolgármester.
A közös ügyeket Alsókörtvélyes polgármestere is szorgalmazza. Ján Fenčák hangsúlyozta, hogy azt szeretné, ha a nyugdíjasklubok, a sportegyesületek és a két település vállalkozói is segítenék egymás munkáját.
A későbbiekben azon dolgoznak, hogy a két önkormányzat minél harmonikusabban tudjon együttműködni, például a testvértelepülések közötti üdültetés szempontjából.

Fotó: H. Szabó Sándor