Korábban raktárként és garázsként működött az újhatvani plébánia mögötti épületrész, most azonban a közösség számára egybenyitották a két helyiséget. Egy nagy asztalt helyeztek el itt, hogy akár 60-80 fős társaság is helyet kaphasson és beszélgetni tudjon. Szinyei András alpolgármester az átadáskor azt mondta, nagy öröm számukra, hogy egy ilyen helyiséggel, közösségi térrel bővült az egyházközösség és a város. Az önkormányzat több mint 4 millió forinttal támogatta a munkálatokat. Farkas László plébános meg is áldotta az épületet, az ajtóra pedig latinul, rövidítve felírta, hogy Krisztus áldja meg ezt a hajlékot.

– Bokros Levente atya gondolata volt az, hogy szükség lenne egy közösségi térre, ahol a miséket követően, vagy egy keresztelő után össze lehet gyűlni. A plébánia eredetileg ferences kolostornak épült, a kisebb termei nem alkalmasak ilyen funkciókra – részletezte az új helyiség szükségességét Farkas László plébános. Kitért arra is, hogy a ferencesek elhurcolását követően megtört itt a közösségi élet, ezt szeretnék újraindítani. – Nemcsak az egyházközösség tagjainak, hanem a hatvaniaknak is épült mindez. Legyen ez a hely a békességnek, az összefogásnak és a szeretetnek a helye, ahol mindenkit szeretettel várunk – fogalmazott.