Szépreményű honvédtiszti karrierje legelején áll, mégsem ennél az oknál fogva írunk most róla. Az ok sportos: Hatvani Fecó küzdősport-műhelyében edződik már tizennégy éves korától, jórészt a nála is fiatalabb Laska Bencével. Igaz, úgy esztendeje már Budapesten is jár edzésekre. Sőt, a hatvaniak egyik kedvenc erősítőcentrumát, a Kóter Gym nevű műintézményt is szaporán látogatja. Ott a naturális testépítésben buzgólkodó Sebestyén Dávid a barátja.

Csaba huszonkét éves, száznyolcvankét centi magas, hetvenkét kilós fiatalember. Rögtön feltűnik a szerénysége, visszafogottsága és udvariassága. Pedig ha felmegy a ringbe, nemigen ismer pardont. Thai boksz, kick boksz, K1, jöhet bármi. Mindegy, hogy amatőr vagy profi az ellenfele, csakis a győzelem vezérli. Tavalyelőtt májusban magyar thai boksz-bajnokságot nyert. Tavaly, február végén Esztergomban is első lett, és ugyanott, november végén is legyőzött egy kecskeméti versenyzőt. Nyáron, a pesti magyar-holland gálán pontozással verte ellenfelét, de egy francia gálán is gálázott. Erre az évre máris két terve van: fel fog lépni a Harcosok Klubja gálasorozatban és Hollandiában egy profi gálán.

Kerek Csaba a Kodályban és a Bajzában tanult. Azután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára került. Azt végezte el.

Családi hátteréből Luca húgát és a Kossuthban angolt tanító édesanyját, Edinát nevesíti. Amikor apjáról kérdezem, ez a szelíd fiatalember férfiasan bár, de elérzékenyül, és szűkszavú választ ad: „Apám a rendőri hivatásának szentelte az életét.” Ő még csak hatéves volt.

                                                                                                                                            

                                                                                                                                            (mtk)