Önfeledt jókedv. Ez jellemezte a Bátor Tábor családi napját. Idén is több százan érkeztek a táborba, hogy vidám programokon vegyenek részt. A gyerekek és szüleik többek között kipróbálhatták a lovaglást, az íjászkodást, a kézműveskedést, de lehetőségük nyílt bátorkodni is a magasban. A Bátor Tábor már több mint 15 éve szervez táborokat a súlyos daganatos és krónikus betegséggel élő gyermekeknek és családjaik számára. – Zömmel diabétesszel, onkológiai betegséggel élő fiatalok érkeznek hozzánk, de krónikus bélgyulladásban, ízületi gyulladásban, valamint hemofíliában szenvedőket is táboroztatunk – fejtette ki Pintér András adományszervező. Az éves nyílt napon pedig lehetőség nyílik arra, hogy az eddigi összes táborozót meghívják és újra találkozhassanak egymással. Pintér András elmondta: ezeken a rendezvényeken végre minden család önfeledten szórakozhat, hiszen az önkéntesek mellett egy szakember gárda is jelen van az eseményen.

Bűdi Zoltán és családja tavaly talált rá a táborra és nagyon élvezték a programokat, így nem volt kérdés, hogy idén is ellátogatnak Hatvanba.

– Nagyon kellemes emlékeim vannak a táborozásokról, minden itt töltött percet élveztem. Bár már két éve nem vagyok aktív táborozó, szívesen jövök vissza erre a helyre, mert ilyenkor lehetőségem van találkozni a barátaimmal – emlékszik vissza Stejer Roland.

Vincze Vanda még csak 7 éves, de máris szívébe zárta a Bátor Tábort. Most szüleivel érkezett és szinte az összes játékot kipróbálta. – Fociztam, íjászkodtam, lovagoltam és az arcfestést is kipróbáltam – lelkendezett.

A Bátor Tábor élményterápiájának hatását a szülők és gyermekek visszajelzésein túl a szakemberek is igazolják. Az egyhetes tábor ideje alatt a táborozók megtanulnak mosolyogni, kommunikálni egymással és legyőzni a félelmeiket.