Közös bemelegítéssel kezdték a napot a Lesznai Anna Módszertani Intézményben pénteken. Az Európai Sporthéthez kapcsolódva diáksport napot tartottak, ahol mindenki kipróbálhatta azt a sportágat, ami leginkább tetszik neki. Horváth Richárd polgármester hangsúlyozta: ez a nap nem a vetélkedésről szól, hanem arról, hogy a diákok együtt töltsenek néhány órát és jól érezzék magukat, miközben mozognak. A játékos feladatok előtt 2017 métert futottak a lesznais diákok, majd számos izgalmas ügyességi játék közül válogathattak. – A fogyatékkal élő gyermekeknél a tömegsport elsődleges célja, hogy segítsen az egészségre nevelésben, fejlessze őket, és persze az is fontos, hogy vidámságot hozzon a mindennapjaikba – fejtette ki Ványi Lászlóné, az intézmény igazgatója.

A Magyar Diáksport Szövetség eseményéhez az ÚRKÁI diákjai is csatlakoztak, akik szintén a 2017 méter lefutásával kezdték a sportos délutánt. A tanulók kipróbálhatták magukat többek között pingpongban, hulahoppkarikázásban és fociban is. Az úrkáis tanulók közül néhányan a szabadidejükben is hódolnak a különböző sportoknak. Srej Eszter és Pekk Ibolya Anna például szeretnek focizni, de a tánc sem áll messze tőlük. Molnár Botond is kedveli a táncokat, ő hobbiként a néptáncot választotta. A sportnapon mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot, aki éppen nem a szervezett foglalkozásokon vett részt, az a játszótér játékait vette birtokba.

Fotó: Albert Péter