Már egy éve annak, hogy Farkas László atya Hatvanba érkezett és plébánosként kezdett el szolgálni a városban. Az újhatvani katolikus atya az Aktív 60 című magazinműsorunkban elmondta: a kezdetektől fogva nagy szeretettel és barátsággal fogadták a hívek, s mára úgy érzi, hogy igazi családra lelt az itteni gyülekezetben. Laci atya részletesen beszélt arról is, hogy milyen nagy öröm számára, hogy a korábbiakkal ellentétben ma már nem csupán az ifjúsággal foglalkozik, hanem a társadalom minden korosztályához kortól, nemtől függetlenül ugyanolyan őszintén szólhat, és számukra közösségeket hozhat létre. – Valójában én mindig vágytam arra, hogy plébános legyek. Ez teljeskörűbb szolgálat az életemben, mint bármi, ami korábban történt velem, mégis rendületlenül sok boldogságot és motivációt ad számomra a plébánusi hivatás – közölte Farkas László atya.

Farkas László atya kitért arra is, hogy a nemrégiben átadott plébánia mögötti közösségi tér kiváló helyszín arra, hogy ott erős, tartós közösségek alakuljanak ki és számos programnak is helyszíne legyen.

A tervekről és egyéb életélményekről Laci atya bővebben beszél az Aktív 60 című magazinműsorunkban, melyet a hatvanihirlap.hu honlapon és Facebook-oldalunkon teljes terjedelmében megtekinthetnek.