Augusztus végén egy ismeretlen eredetű, fekete, olajszerű masszát találtak Hatvan és Lőrinci között, a Hunviron telepe mellett a kukoricaföldön. Több hatóság is azonnal megjelent és megkezdték a méréseket, a hatvani önkormányzat is aktívan dolgozott azon, hogy megtudják mi ez az anyag, honnan jött és miből áll. A vizsgálatok elindultak, a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala szerda délután arról tájékoztatott: a helyszínen vett minták laboratóriumi vizsgálata folyamatban van.

Az előzetes eredmények környezetvédelmi határértéket meghaladó mennyiségű szennyezőanyag komponensek jelenlétét mutatták ki.

Közölték: a szennyeződés felszámolása érdekében a kárelhárítási munkálatok folyamatban vannak. A szennyezés eredete több hatóság közreműködésével állapítható meg. Az eddig rendelkezésre álló mérési eredmények nem mutatták ki a szennyeződés jelenlétét talajvízben, illetve felszíni vízben.

A környezetvédelmi hatóság környezetkárosítás bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

A bűzzel kapcsolatban is vizsgálódnak, azt írták: minden telephelyet és tevékenységet ellenőrzésük alá vontak. Az Egri Járási Hivatal az ellenőrzéseken tapasztaltak alapján egy gazdálkodó szervezettel szemben indított környezetvédelmi hatáskörben eljárást, melynek során határozatban kötelezte bűzmérések elvégzésére és műszaki intézkedési terv benyújtására. A döntést a kötelezett megfellebbezte. Jelenleg tart a jogorvoslati eljárás a Pest Megyei Kormányhivatalnál. A Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal által megrendelt levegővizsgálat eredményéről készült jegyzőkönyvet az Egri Járási Hivatal felterjesztette a másodfokú környezetvédelmi hatósághoz (Pest Megyei Kormányhivatal).

A bűzzel összefüggésben kijelenthető, hogy közvetlen egészségkárosító hatása nincs.

 

A bűzzel kapcsolatban a városvezetés ma 18 órakor tart fórumot a Grassalkovich Művelődési Házban.