Aki februárban lemaradt a felsőoktatási jelentkezésről, vagy júliusban nem sikerült bekerülnie egyik intézménybe sem, annak még augusztus elején lehetősége volt jelentkezni. Ma délután pedig az is kiderül, kik azok a diákok, akik a pótfelvételi során felvételt nyertek a meghirdetett helyekre. A pótfelvételire azok jelentkezhettek, akiket a rendes eljárásban nem vettek fel sehová, vagy akik korábban nem jelentkeztek egyetemre, főiskolára. Jelentkezni – erre is, mint a rendes felvételire – az e-felvételi rendszerében lehetett. A pótfelvételi során azonban már csak egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzését lehetett megjelölni. A pótfelvételi keretében kizárólag önköltséges képzések indultak, ez alól kivétel volt az ápolás mesterképzési szak három felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes képzései. A pótfelvételi ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottaknál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál, amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.

Aki a pótfelvételin kerül be valamelyik egyetemre vagy főiskolára, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapja meg szeptember első napjaiban – tájékoztat az eduline.hu.

Kezdőkép: archív