A diákoké volt a főszerep hétfőn a Nagy Endre Rendezvényteremben. Az ünneplőbe öltözött középiskolások kimagasló tanulmányi eredményeikért és sportteljesítményükért vehettek át jutalmat Horváth Richárdtól. A polgármester rávilágított: már az iskolában való helytállás is kemény munkával jár, az pedig, hogy néhány tanuló a szabadidejében is tovább fejleszti tudását, példaértékű. Sinkovics Fanni megyei második helyezést ért el a Savaria történelemversenyen. A Bajza tanulója elmondta: sokat készül ezekre a versenyekre, de a történelem iránti elköteleződése miatt neki ez egyben szórakozás is. Szepesi Bálint az ékes példa arra, hogy a tanulás és az aktív sportolás nem zárja ki egymást. A fiatal fiú a matematika mellett a röplabdában és kungfuban is kiemelkedő sikereket ért el. Szepesi Bálint úgy véli, jó döntést hozott, mikor a röplabdát is beiktatta az életébe.

Az általános iskolás tehetségek is jutalomban részesültek hétfőn. Őket Szinyei András alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte: nagyszerű dolog, hogy már általános iskolás korban megtanulják a diákok beosztani az idejüket, és kitartanak a céljaik mellett.

Az 5. Számú Általános Iskola növendékének, Geiger Istvánnak többször is elhangzott a neve. Számtalan versenyszámban jól teljesített. Matematikában, valamint magyar nyelv és irodalom tantárgyban is kiemelkedő, mégis a rendőrség által szervezett rajzpályázat volt eddig a legemlékezetesebb versenye. – Izgalmas volt, mert a felkészülés alatt találkozhattam rendőrökkel – lelkendezett.

A nap folyamán az általános iskolákból és középiskolából csaknem 300 diákot jutalmaztak.

Fotó: Albert Péter