Népzenére gyűltek össze szombat este a Jam Gardenben. Az idei szezon utolsó koncertje sok kisgyermekes családot csábított ki a művelődési ház udvarába. A Cimbaliband az a fajta zenekar, aki masszív törzsközönséggel rendelkezik, olyannal, akik – ha a közelben lépnek fel – biztosan elmennek a koncertjükre. A zenekar fellépésekben gazdag hónapokat tud maga mögött: szeptemberig bezáróan hatvanszor álltak a színpadra. Voltak kisebb klubkoncertek, nagy, fesztiválos bulik, de külföldön is jártak, például Japánban is bemutatták a cimbalom erejét.

Unger Balázs frontember úgy véli, egyre több embert érdekel ez a hangszer, s most, hogy nemrégiben hungarikummá vált, tovább erősödhet népszerűsége. A zenekar novemberben jön ki új albummal, amelyről a zenész elmondta: a dalok február óta kész vannak, az eltelt időben pedig folyamatosan tesztelték őket a közönségen, így apró változtatások vannak még hátra. Sokszínű lemezt ígér, új stílust is kipróbálnak, megmutatják, hogy a drum and bass-ben is helye van a cimbalomnak.

A hatvani koncerten vendégfellépőként közreműködött A Dal című műsor döntőse, Petruska. A magyar folklór motívumokat felvonultató angolszász rockot játszó Petruska, saját dalai mellett bekapcsolódott a Cimbaliband számaiba is. Így, ezzel a közös produkcióval búcsúzott az idei nyártól a Jam Garden.