A jó idő beköszöntével erős bűz érezhető Hatvan több pontján. A Lőrinci irányából érkező szag visszatérő jelenség. Van, hogy megszűnik és hónapokig nem érezni, de most ismét jelen van a városban. Leginkább Óhatvanban és Nagygomboson tapasztalható ez. Írtunk már róla többször is. Sokak szerint a Hunviron Kft. felelős ezért a szagért, onnan érkezik a településre telepedő bűz. Horváth Richárd péntek délután ellátogatott a telephelyre, ahol tárgyalt a cég vezetésével. A hatvani polgármester elmondta: megmutatták azt a technológiát, amivel ott dolgoznak és részletesen beszámoltak a munkájukról.

– Polgármesterként kötelességem kiállni a hatvaniakért. Ha a városban problémát okoz a szag, akkor lépéseket kell tenni, hogy ez minél hamarabb megoldódjon – jelentette ki.

Hozzátette: az ügyben az Egri Járási Hivatal az illetékes, ők az eljáró hatóság, nekik kell kideríteni, hogy pontosan honnan érkezik ez a szag, a hatvani önkormányzat nem tud előre menni az ügyben. Ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy a település végre megszabaduljon a bűztől. Ahogy a városvezető mondta: a kormánynak is jelzik a problémát és bíznak benne, hogy miniszteri szinten megértésre és támogatásra találnak majd.

Júniusban úgynevezett bűzcsapdákat helyeznek ki a város több pontjára. Ezek a mérőeszközök pedig rögzítik a szagokat, amiket a szakértők elemeznek majd és ebből be tudják azonosítani, honnan származnak. – Az a legfontosabb, hogy a bűz minél előbb szűnjön meg – zárta gondolatait Horváth Richárd.