Izgatottan gyülekeztek a végzős diákok a Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium második emeletén pénteken délután. Idén négy osztály vett búcsút az intézménytől. Az ünneplőbe bújt gimnazisták utoljára sétáltak az iskola tanulóiként az épületben. Vozák Lolita hálás azért, hogy olyan osztályba került, ahol négy éven keresztül segítették egymást társaival. – Sosem gondoltam, hogy az általános iskola után ismét egy olyan közösség tagja lehetek, ahol ennyire megértő emberekre találok – fejtette ki. Hordós Natália kiemelkedő szerepet töltött be az iskolai életben. Aktivitásának köszönhetően igazi osztályközösséget kovácsolt. Mint mondta: minden pillanatát élvezte az itt töltött időnek. Gál Miklós szerint nem csak a társaság volt az, ami miatt megérte bajzásnak lenni. – A pedagógusaink is sokat tettek azért, hogy igazán remek éveket tölthessünk el ezen a helyen – fogalmazott. Novák Fanni, a DÖK elnökeként a Bajzában tanulta meg igazán, hogy milyen egy olyan csoporthoz tartozni, ami minden élethelyzetben kitart a társa mellett és támogatja a célkitűzéseit.

A ballagók elköszöntek az osztálytermektől, ahol négy éven keresztül töltötték napjaikat melyekben igaz barátságok születtek és melyekben sokszor aggódó tekintettel néztek egymásra, ha röpdolgozatra került sor. Az udvaron csokrokkal és kisebb meglepetésekkel várták őket a szülők és a hozzátartozók. Ezt követően az alsóbb évfolyamosok ünnepi műsora következett. Ennek keretében elhangoztak azok az érdemek is, amikkel a végzősök öregbítették az iskola hírnevét. – Diákjaink számára ez egy olyan nap, ami örökre megmarad az emlékezetükben. A ballagás az az ünnep, amikor egyszerre jár köztünk múlt, jelen és jövő. Felsejlenek az itt töltött első napok, visszagondolnak az első osztálykirándulásra, a közös élményekre, kinyílik a szív valami új, sejtelmes felé. Hiszem, hogy olyan értékekkel letettek gazdagabbak, mint az emberség, empátia, bizalom, hit – ezen gondolatokkal indította útnak a tizenkettedikeseket Tóth Attiláné Deák Andrea.

A végzősök átsétáltak a Városházához is, ahol búcsút vettek a várostól. Horváth Richárd polgármester arra kérte a diákokat, hogy merjenek nagyot álmodni, az álmokat pedig tervek kövessék. A városvezető kitért rá, hogy az életben sokszor rögös út vezet a sikerhez, de a célok eléréséhez csupán kitartásra és akaraterőre van szükség.

A ballagást az Il silenzio zárta.

Fotó: Albert Péter