Mozizásra gyűltek össze szerdán a diákok az aulában: ezen a napon két filmet néztek meg, amit egy szó köt össze: brazilok. A nemzetiség ezúttal filmcímként is szerepel, ugyanis Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba alkotását tavaly mutatták be a mozik, most pedig itt nézhették meg a fiatalok. A film könnyed hangulattal ragad meg olyan komoly témát, mint a magyar-roma együttélés. – Ez egy olyan dolog, amiről mindenképp beszélni kell, mert anélkül elmélyül és kezelhetetlen lesz. Próbáltunk úgy hozzányúlni ehhez az alapkonfliktushoz, hogy mindenki megértse, könnyen emészthető legyen, mégis elgondolkodtató – fejtette ki M. Kiss Csaba.

Nagyon sok amatőr szerepel a Brazilokban, ami még hitelesebbé teszi a filmet, mivel egy kicsit saját magukból is beletesznek a karakterekbe, de mindvégig szigorúan tartották a forgatókönyv irányait. A fogadtatással pedig elégedett volt a rendezőpáros.

Szűk Balázs, az intézmény tanára elmondta: a Grassalkovich iskolában korábban készítettek egy filmet, amiben a brazil öregfiúk, egy labdarúgócsapat is szerepelt, így a két alkotás kapcsolódik is egymáshoz. Ez adta az alapötletet.