Fegyelmezetten és érdeklődve nézték a tanulók Bogdán Árpád alkotását, ami a 2008 és 2009-es romagyilkosságokra reagál. A Genezis című film bemutatja, hogy milyen döntéseket hoznak különböző közösségekből érkező emberek az életüket felforgató súlyos események hatására és hogyan építik újra a mindennapjaikat. Bogdán Árpád kifejtette: amikor megtörtént a tragédia sorozat, akkor már tudta, hogy mint rendező-forgatókönyvírónak tennie kell valamit.

– A filmet megelőzte az, hogy készítettünk egy dokumentumfilmet, ami a 2008 és 2009-es esetet dolgozta fel. Nagyon komoly kutató munkát végeztünk a történtekkel kapcsolatban, hogy a filmben teljesen jól átadjuk a körülményeket. Ez egy hosszú folyamat volt, ugyanis érlelődnie kellett bennem, hogy nekem mit mondd ez az egész történet és mit tudok vele üzenni – részletezte Bogdán Árpád, a rendező.

Hozzátette, hogy a film többnyire amatőr szereplőkkel készült, a kisfiút játszó Csordás Milánnak például ez az első alakítása és nagyon jól teljesített.

A Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnáziumban gyakoriak az identitásőrző programok, így jött létre ez a filmvetítés is. Szűk Balázs elmondta, hogy minden évben igyekeznek meghívni egy rendezőt, aki bemutatja életútját és tanulhatnak tőle a diákok.

– Eddig úgy alakult, hogy nem volt még roma származású vendégünk, ezért nagyon örültünk, hogy Bogdán Árpád elfogadta a meghívásunkat. Nagyon érdekes az élete, ugyanis remek példa lehet a diákoknak – részletezte Szűk Balázs, a Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium tanára.

A filmnézés után lehetőség nyílt egy kötetlen beszélgetésre a rendezővel és a gyerekek elmondhatták a véleményüket a látottakról. Az intézményben továbbra is szerveznek kulturális és ismeretterjesztő eseményeket. A tervek szerint a következő vendég Pozsgai Zsolt lesz, akinek a Szabadoncok című játékfilmjét mutatják be.