A város több pontján tartottak közúti ellenőrzést a Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön. Krézsek Józsefet és feleségét is megállították a rendőrök, akik a biztonsági öv használata mellett a személyes okmányokat is elkérték és a vezető alkoholszintjét is megmérték. A férfi elmondta, már az 1950-es évek óta van jogosítványa, eddig sosem került összetűzésbe a rend őreivel, tavasszal pedig fokozottan ügyel a motorral közlekedőkre. Az intézkedés fő célja, hogy felhívják az autósok figyelmét a passzív biztonsági eszközök alkalmazására, emellett pedig azt is ellenőrzik, hogy a gépjárművezetők rendelkeznek-e a helyszínen személyes iratokkal, illetve azok érvényességét is nézik. – Rendszeresen jelen vagyunk a közutakon. Ilyen igazoltatások esetén sebességet is mérünk, valamint igyekszünk kiszűrni az ittasan vezető egyéneket – tájékoztatott Tomcsányi Andrea rendőr százados.

A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy egyre többen csatolják be a biztonsági övet, ezért kevesebb büntetést kell kiszabniuk. A hatvani rendőrök a gyermekek biztonságos közlekedésére is nagy hangsúlyt fektetnek. „Az iskola rendőre” program keretében a KRESZ-szabályokkal és a táblákkal is megismertetik a diákokat. Most pedig egy rajzversenyen is részt vehetnek a fiatalok, melynek témája a közlekedésbiztonság gyermek szemmel. Az alkotásokat május 2-ig várják a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra.