Megnyitotta az évet a Hatvani Motoros Egyesület. Csütörtök este a Negro Presszó biliárdtermében gyülekeztek a szelíd motorosok. A társaság minden tagjának fontos, hogy a motorozási élmény és a sebesség biztonságos kompromisszumban legyenek. Már országszerte elterjedt gyakorlattá nőtte ki magát az általuk több mint 10 éve elindított kezdeményezés, miszerint: hogyan lehet valaki nem csak motorral rendelkező személy, hanem valódi motoros. – Mindannyian azt hittük, hogy tudunk motorozni, aztán mikor probléma volt, nem tudtuk kezelni a helyzetet – részletezte a kezdeményezés okát Juhász Gábor, a Hatvani Motoros Egyesület elnöke. – Felkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőreit, hogy tanítsanak meg minket jól motorozni – folytatta. Ezt követően, a helyi rendőrök elméleti és gyakorlati képzéseket adtak a helyi motorosoknak. Az egyesület elnöke úgy véli, fél év kihagyás után, a tavasz beköszöntével muszáj feleleveníteni a tudásukat. – Minden évben, elsősegély-nyújtási alapismeretekkel kezdjük a szezont – hangsúlyozta Juhász Gábor.

Néhány hónapja látott napvilágot egy matrica, Bevállalod? címmel. A biztonságos közlekedésről szóló képzések matricái gyűjthetők össze ezen, a járműre ragasztva pedig népszerűsíthető a program, illetve jelezhető, ki vesz részt rajta. – Három darab teszi ki a teljes matricát: az elsősegélyért, a KRESZ elméleti képzésért és a vezetéstechnikai óráért gyűjthetők be a puzzle darabjai – részletezte Luzsi István alezredes, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.

A szezonnyitó résztvevői előadást hallgattak az esetleges balesetek eljárási módjáról és a hagyományoknak megfelelően, az újraélesztés lépéseit is átismételték. Továbbá, szakszerű betegellátást és a megfelelő segélyhívást is elsajátították.

 

Fotó: Szabó Béla