A februárban megjelent Kocsis Zoltánnal készült második könyvével tartott kötetbemutatót Juhász Előd az Ady Endre Könyvtárban. Az elmúlt öt év találkozásait, azoknak lenyomatait tartalmazza a könyv, amely az Utolsó beszélgetés címet viseli. A bemutatón a könyv keletkezéséről, majd logikai felépítéséről beszélt, mindezt részletek felolvasásával hangsúlyozta a szerző.

A zenetörténész elárulta, a könyv valójában három részre bontható. – Az elmúlt öt évben felhalmozódott közös emlékeink, hangversenyeink beszámolóival kezdődik, a második részben több közeli barátja, művésztársa szólal meg. Berkes Kálmán, Kovács Géza és Kocsis Zoltán személyi titkára, Bauer Rita is beszél ebben a fejezetben. A harmadik rész pedig egy személyesebb hangvételű blokk, amely a közös beszélgetéseinket tartalmazza – részletezte az író. Juhász Előd azért hangsúlyozta többször is, hogy ez a kötet csupán öt évet ír le, mert ezt megelőzően már volt együttműködése a két művésznek és annak beteljesüléseként is megjelent – hat évvel ezelőtt – egy könyv. Juhász Előd elmondta, az utolsó fejezet kiegészítéseként, a hatvani könyvtárban megjelentek részére lehetőség nyílt, hogy egy amatőr felvételt, elsőként tekintsenek meg, amely valójában utolsó beszélgetésük rögzítése volt. Azoknak ajánlja a szerző ezt a könyvet, akik tisztelik, szeretik Kocsis Zoltán műveit, zongorajátékait, szerepléseit, illetve azoknak, akik kedvelik a dokumentumköteteket. Ebben a kötetben magának Kocsis Zoltánnak is beleszólása volt, így a legapróbb részleteket is pontosította, ettől lett igazán hiteles és élvezhető – tette hozzá Juhász Előd.

Készül egy emlékkönyv is Kocsis Zoltánról, mely halálának évfordulójához közeledvén fog napvilágot látni. Melléklete lesz ennek az Ady Endre Könyvtárban levetített videó vágatlanul, és még tizenkettő, egy-egy órás Zeneközelben című rádióműsor hanganyaga is.

 

Kezdőkép: H. Szabó Sándor