Elkészült Hatvan arculati kézikönyve, amelyben minden olyan helyi építészeti értéket összegyűjtöttek, ami jellemző a városra. Ennek nyomán dolgozták ki azt a településképi rendeletet, amely a továbbiakban szabályozza majd az épületek felújítását, építését. A munka során több helyszínt is bejártak, és megvizsgálták a helytörténeti értékeket. A feltérképezés után 26 karakterterületet állítottak fel, ami jól mutatja a város sokszínűségét. Szabó János főépítész rávilágított: a rendelet fő feladata a település építészeti értékeinek megőrzése lesz, emellett pedig az egységesség is fontos szerepet játszik majd. Az előadást követően a hatvaniak jelezhették észrevételeiket, és kitérhettek a sarkalatos pontokra. A főépítész elmondta: a véleményeket továbbra is várják, amiket személyesen vagy a hatvan.hu oldalon keresztül juttathatnak el hozzájuk. A tervek szerint a rendelet decembertől lép hatályba.

Fotó: Szabó Béla