Amatőr jégkorongosok vették birtok a hatvani jégpályát. A III. Hatvani Amatőr Kispályás Jégkorongbajnokságon nyolc csapat szállt versenybe a győzelemért. Az együttesek egész héten selejtezőket játszottak, az utolsó játéknapon pedig négyen küzdöttek a dobogós helyekért. A bronzmérkőzést az Egri Vitézek HK az Itt a Piros csapatával játszotta. A 2X10 perces játékidő után végül az egriek bizonyultak jobbnak, 9:6-os eredménnyel ők állhattak a dobogó harmadik fokára. Az este utolsó mérkőzésén a Püspökladányi Pingvinek a Bakugan Szörny Harcosokkal léptek jégre. A döntőben bravúros összjátékot láthattak a nézők mindkét fél részéről. A második félidőben a harcosok többször is kapuba találtak, így 2:9 aranyában legyőzték ellenfelüket, ami aranyérmet ért. Lénárt Levente, a Bakugan Szörny Harcosok csapatkapitánya a mérkőzés után elmondta, hogy a csapatszellemnek és a jó összhangnak köszönhetik a győzelmüket. – Már a csapatnevet is tudatosan választottuk. Évek óta ezen a néven indulunk minden versenyen, nálunk ez már hagyomány – fogalmazott.

A legjobbaknak járó díjakat Horváth Richárd polgármester adta át a csapatoknak, akik az érmek és serlegek mellett több értékes ajándékkal térhettek haza.

Az amatőr bajnokság idén is népszerű volt. Kovács Péter szervező szerint izgalmas, látványos mérkőzésekkel örvendeztették meg a közönséget a csapatok. A nagy érdeklődésre való tekintettel, jövőre két versenyt szeretnének rendezni, ahol nem csak kezdő jégkorongosok léphetnek pályára a hatvani jégen.

A jégpálya továbbra is várja a korcsolyázni vágyókat. Szombatig féláron hódolhatunk a téli sportnak, vasárnap pedig délután három órától ingyenes lesz a belépés.