A városvezetés célja, hogy Hatvan középső részén egy sport-, és kulturális központot hozzanak létre. Mindezt olyan lehetőségekkel színesítenék, amik a hatvaniak és a város érdekeit szolgálják – hangzott el az év utolsó testületi ülésén. A szárazmalom projekt kapcsán szó volt róla, hogy az érintett önkormányzati épület állagmegóvása megtörtént: lecserélték a tetőt, bent vannak az új nyílászárók és belül is elkezdődött a felújítás, így az önkormányzat mindenképpen azon van, hogy megfelelően hasznosítsa a létesítményt. Horváth Richárd tájékoztatott: egy szálloda létrehozásával kapcsolatban már tárgyaltak is a befektetővel.

Emellett pedig a hamarosan induló hatvani közösségi főiskola is ezen a területen találhatja meg végső helyét. Az intézmény – az előzetes becslések alapján – gyorsan ki fogja nőni jelenlegi tervezett helyét, a Grassalkovich Étterem épületét. Így pár éven belül ide, a cukorgyár területére költözne az oktatási intézmény. A polgármester hangsúlyozta: ezek a megoldások tökéletesen beleilleszkednek a városvezetés azon elképzeléseibe, miszerint Hatvanban tovább erősítenék a fellendülőben lévő turizmust és az oktatást.