Az októberi két napnak az is különlegessége volt, hogy nem csak az óvó néniket vonta játékba, hanem megmutatta a bevonásos mesék felépítésének titkait a nagycsoportos gyermekek mesejátékba vonásával.

Az évkör – melyben az ember a Nap járását a 12 állatövi jegyen keresztül kíséri figyelemmel – megjelenik az ember életében és a magyar kultúra számos területén. Táncunkban épp úgy, mint a népmeséinkben. Vajon hány család mesél még élőszóval népmesét a gyermekének? Pedig hihetetlenül gazdag a népmesekincsünk! A világon felgyűjtött népmesék 90 %-a magyar népmese! Ezért is kiemelten nagy az óvoda, az óvónők felelőssége! „Mélységes mély a múltnak kútja, de csak belőle meríthetünk jövendőt!” – hangsúlyozta a népmesekutató. Szent Mihály havában, a Mérleg időszakban járunk, ahol megmérettetik az ember. Egyre több a sötét, ez lélekben megviseli az embert. Túl vagyunk az őszi nap-éj egyenlőségen, megyünk a sötétségbe. Nehéz a fény nélküli állapotot átélni, és több már az éjszaka, mint a nappal. Kell a vidámság, a mulatozás. Ilyenkor lehet a gyerekekkel mérleges játékokat, bizalom játékokat játszani. Az egyensúlyi helyzet most – a Mérlegben – nagyon fontos! Ebben az időszakban könnyen kibillenhetünk a hitünkből! Kell a fény az életünkbe.

Az egyensúlyba kerüléshez – test, lélek, szellem szintjén – az évkörben kell élni. Egy középkori naptár szerint 52 ünnepe volt a régi embernek. A mai ember azt érzi, hogy az ünnepei kiüresednek, egyedül van! Az ünnepeinket fel kell tölteni tartalommal.
Az égre írt népmesénk interaktívvá tételének rejtelmeit is bemutatta a drámapedagógus. A bevont gyermekek vitézségi- és bátorság próbák, lovagi tornák, furfangos fejtörők kiállása után juthattak egyik színről a másikra. A próbák kiállása után a megfelelő segítséggel és tudással felvértezve haladtak végig a mese útján, míg végül Árgyélussal együtt Tündérszép Ilonát kiszabadították és a lakodalomban együtt táncoltak velük.

A képzés két napján sok élményt és ötletet kaptak a résztvevő pedagógusok ahhoz, hogy az ünnepeket be tudják fogadni, meg tudják élni az óvodában is és családi körben is, emellett új kapcsolatokkal is gazdagodtak. A bevonásos mesék pedig továbbra is a mindennapok részei lesznek az óvodákban.

Varsányiné Kondek Mónika