Már öt éve hagyomány az Albert Schweitzer Kórházban, hogy a szoptatás világnapjához kapcsolódóan különböző előadásokkal készülnek a kismamáknak és szülőknek, melyekkel felhívják a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára.

Dr. Stankovics Éva, a kórház főigazgatója kiemelte, egyre több szülés előtt álló hölgy bizalmát élvezi az intézmény, és az újabb szülői örömök elé nézők is ismét őket választják. A főigazgató hozzátette: a jövőben is azon dolgoznak, hogy ez a szám folyamatosan emelkedjen.

– Szinte nincs olyan itt a teremben, akivel ne találkoztam volna az elmúlt néhény évben –  kezdte Dr. Zámbó László, az Albert Schweitzer Kórház stratégiai vezetője, és a Szülészet-nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa, aki azt is elmondta, hogy öröm látni a megjelent szülők boldogságát és hallani gyermekeik kacaját és sírását, hiszen ezzel bizonyosságot nyer, hogy érdemes a továbbiakban is kitartóan munkálkodni.

Tóth Györgyné védőnő előadásában leszögezte: egy csecsemő gondozása, szoptatása nem minden esetben gördülékeny. Arra biztatta az édesanyákat, ne adják fel a küzdelmet, hiszen akár egy csepp anyatej is igen tápláló és hasznos a kisbabák fejlődésében. Emellett azt is hangsúlyozta, az egészséges táplálkozás, és a megfelelő folyadékmennyiség segíti az anyatej megindulását, a puffasztó ételeket viszont kerüljék az anyukák.

– Bár a szülés után két órával már termelődik az anyatej, ha azonban ez nem történik meg rögtön, akkor sem kell kétségbeesni. Ez egy hosszú folyamat, az anyának és a babának pedig egymásra kell hangolódnia. Mindig azt mondom: minden megtanulható, azonban az anyai ösztönök minden nehézségen átsegítik az édesanyákat – fogalmazott.

Rüdiger Bianka védőnő pedig a szoptatás utáni időszakról tartott előadást, amelyben arra is rávilágított, hogy egészséges felnőtt, csak egészséges gyermekből lesz, így kifejezetten ügyeljenek a szülők a helyes étkezésre már kisgyermekkorban is.

 

A rendezvényen játszóház várta a kicsiket, ezen kívül pedig több szakembert is felkereshettek az anyukák, akik bátran fordulhattak hozzájuk kérdéseikkel. Aki pedig segíteni szeretne hölgy társainak, és felesleges mennyiségű anyatejjel rendelkezik, bátran keresse a városban az Anyatejgyűjtő Állomást, amely a Bástya u. 8. szám alatt található.