Az állam 35 éves kor alatt ingyenessé teszi az első nyelvvizsgát. A Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározat szerint a magyar kormány évente hárommilliárd forintot különít el az első nyelvvizsga megszerzésére a következő három évben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint, az első nyelvvizsga megszerzéséhez átlagosan 34 500 forintos állami támogatást vehetnek igénybe a 35 évnél fiatalabbak. Mindezt az Új Nemzedék Központnál lehet kérni 2018. január elsejétől, és mindig az adott évre érvényes minimálbér 25 százalékának megfelelő összeghatárig érvényesíthető. Az állam általi visszafizetés az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára, vagy az ezzel egyenértékű, emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik. Ha a vizsgázó a nyelvvizsgát nem egy időben, hanem részvizsgánként szerzi meg – a 35. életév betöltését megelőzően -, akkor a második részvizsga díját igényelheti.

Támogatott nyelvvizsgát angol, arab, finn, francia, héber, holland, japán, kínai, német, olasz, orosz, portugál, spanyol, továbbá a nemzetiségek által használt nyelvek valamelyikéből (bolgár, horvát, lengyel stb.), valamint latin nyelvből lehet szerezni. Fontos, hogy a nyelvvizsgának 2018. január 1-jét követően kell megtörténnie.

Emellett szeptembertől alaposan átvizsgálják a hazai nyelvoktatást, illetve annak hatékonyságát, ugyanis a felsőoktatásban 2020-tól bemeneti követelmény lesz legalább egy nyelvvizsga. Aki nem rendelkezik oklevéllel, le sem adhatja felvételi jelentkezését.

 

Forrás: komany.hu