A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület már 26 éve foglalkozik áldozatsegítéssel Magyarországon, ennek ellenére ez a terület nem rendelkezik biztató statisztikai adatokkal. Fügedi László, a szervezet elnöke rámutatott, hogy hazánkban az áldozatsegítés nem tartozik az élvonalba, nincs előtérben a téma és a ráfordított összeg is az egyik legalacsonyabb Európában. Ebből következik az is, hogy a bűncselekmények áldozatainak csak 7 százaléka jut el áldozatsegítő szervezethez, ezzel szemben azokban az országokban, ahol erre nagyobb figyelmet fordítanak, ez az adat eléri az 50 százalékot. – Mi mindenféle bűncselekmény áldozatának segítünk. Az utóbbi időben bővültek a szolgáltatásaink – fogalmazott Fügedi László.

Bódi Tamás, a hatvani iroda vezetője azt mondja, naponta keresik fel az egyesületet. Nem csak az áldozatok, sok esetben a rendőrség küldi a jelzést a szervezetnek. A szakemberek a legkülönfélébb esetekkel találkoznak.

A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület Áldozatokért plakettjét Eck Gáborné címzetes rendőr alezredes és Numan György, a hatvani iroda korábbi vezetője vehették át. A hatvani áldozatsegítő iroda az Iskola utca 1. szám alatt található.