Ismét izgalmas programokon vehettek részt azok, akik kilátogattak vasárnap a Népkertbe. Az I. Hatvani Amatőr Szlalom Versenyen kirakodóvásár, vidámpark és vezetéstechnikai tréning is várta a helyszínre látogatókat, így minden korosztály megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. Többek között volt dodgem, lánchinta és buborékfoci is. Utóbbit Hős Károly is kipróbálta és nagyon szórakoztatónak találta, bár elárulta, fárasztó nehezített körülmények között rúgni a bőrt. A helyszínen lévő turnébuszban elméleti oktatásra és tesztek kitöltésére volt lehetőség, a gördeszkapályán pedig jávor tesztben bizonyíthattak az érdeklődők, melyben kiderült, hogy milyen az, amikor vezetésközben egy hirtelen akadály ugrik elénk. A veteránautók kedvelői sem maradtak látnivaló nélkül. Nekik több csodajárgányt is kiállítottak, melyekkel bátran lehetett fotózkodni, a tulajdonosoktól pedig érdekességeket is megtudhattak. A közlekedésbiztonsági napon a Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek, akik a biztonsági öv használatára is felhívták a figyelmet. Tóth László szerint is fontos, hogy mindig bekössük magunkat utazás közben, családapaként pedig a gyermekei biztonsága szempontjából is nélkülözhetetlen ez az eszköz. Brezina József is egyetért azzal, hogy autós, kerékpáros és gyalogos közlekedés során mindig körültekintően, felelősségteljesen kell dönteni, mivel mások testi épségét is szem előtt kell tartani. A Bosch parkolójában már reggel óta zajlottak a szlalomverseny futamai. ­­– Ez a helyszín az Országos Amatőr Szlalom Verseny harmadik állomása. Külön öröm, hogy olyan autentikus területet találtunk, ahonnan a sportág kiforrta magát, hiszen annak idején ilyen pihenőhelyeken zajlottak a megmérettetések – fejtette ki Majerszky Gábor főrendező. Gajári Ferenc nyolc évvel ezelőtt szeretett bele a versenyzésbe. Elmondta, a gyakoroló kör után már magabiztosabb, ugyanakkor vannak olyan pályarészek, amik nehezen teljesíthetők.

Sződi Szabolcs testvérével közösen nevezett és ugyan külön mérettetnek meg, de ugyanazzal az autóval indulnak. Kiemelte: jó kört futott, egyelőre azonban tesztelés alatt áll a kocsijuk, ezért elsősorban az a cél, hogy eggyé váljon az új járművel.

Az eseményt retro koncertek zárták. Elsőként Betty Love lépett színpadra, majd Krisz Rudi bírta énekelésre a közönséget. Az énekes elmondta, nem lehet elég hálás rajongóinak, hiszen mindent amit elért nekik köszönhet, ezt pedig igyekszik az előadása során is tolmácsolni. A karibi hangulatról az Ufo Update gondoskodott, őket pedig az Animal Cannibals váltotta. A két „kannibál” a tőlük megszokott humorral szórakoztatta a hatvaniakat és egyfajta interaktív játékra is hívta őket, így például a kihagyhatatlan vonatozásra is sor került.

A nap folyamán az ÉTMOSZ sátrában totó kitöltésére is invitálták a gyermekeket és felnőtteket. A kérdőíveket egy dobozba gyűjtötték, este pedig értékes ajándékok találtak gazdára a leadott tesztekből sorsolva.

Fotó: Albert Péter