Rendhagyó verseny érintette szombaton Hatvant: a Friends on Race résztvevői azt vállalták, hogy reggel 8 órakor elindulnak egy fix helyszínről és aznap közel 300 kilométert levezetnek olyan helyeken, amelyekről előre nem tudnak semmit. Az úti cél pontos koordinátáit pedig játékos verseny során szerzik meg. Pár perccel 10 óra előtt érkeztek meg az első kalandorok a hatvani élménytérhez. Itt digitális futóvadlövészeten kellett pontokat szerezniük, lecsúszni az óriáscsúszdán és a sövénylabirintusban megtalálni a következő helyszín címét. Nagy Gábor szervező elmondta: Jászárokszállásról indultak, ahol elsőként egy autó kerekét kellett cserélniük, ezt követően Gyöngyösre érkeztek, ahol bortotón kellett helytállniuk. Ezt követte a hatvani élmény és innen haladnak tovább Budapestre, majd a nap végén vissza a kiindulási pontra. A játékosok saját idejüket beosztva, saját ütemben hajtják végre a feladatokat, ám ezekkel pontokat szereznek, a végén pedig győztest hirdetnek.

A Friends on Race-t már harmadik alkalommal szervezték meg, mindig más helyszíneket iktatnak be, hogy minden játékosnak évről évre újabb kihívásokkal kelljen szembenéznie. Nagy Gábor leszögezte: egyúttal az is céljuk ezzel a programmal, hogy még jobban megismerjék hazánkat, olyan állomásokra jussanak el, amikről korábban nem is tudtak. Még idén újabb versenyt szerveznek.