Egy pályázat keretében a település ezúttal az ökojellegét erősítené. A több részből álló fejlesztés közel tízezer négyzetméternyi terület rekonstrukcióját érinti, melybe a Kossuth téren, az Ady Endre Könyvtár épületének korszerűsítése és a termelői piac átalakítása is beletartozik.

A leromlott állapotú, több évtizede használatban lévő Hunyadi téri termelői piac is átalakulna, kibővülne, és megújult külsővel várná állandó és új vásárlóit és árusait. Jelenlegi szűk helyét a mostani elkerített parkoló területével bővítenék, ugyanakkor új üzlethelyiségeket is kialakítanának a kínálat szélesítése érdekében. Így további szolgáltatásokkal találkozhatnának a vásárlók. A zöldségek, gyümölcsök, virágok és a friss élelmiszerek árusítása továbbra is biztosított marad a felújított, fedett asztalos standokon. A termelői piac átalakításának, bővítésének célja – a megfelelő, megújított körülmények biztosításán túl – az is, hogy gazdaságilag élénkítse a várost. A helyi, környékbeli termelőknek továbbra is lehetőségük legyen helyben árusítani portékájukat, de mindezt kulturáltabb feltételek mellett tehessék meg. A könnyebb megközelítést a környező területeken járdák építése, felújítása és egy nagyobb, modernebb parkoló kialakítása szolgálná.

A könyvtár épületének energetikai felújítását tervezi az önkormányzat, hogy a 21. századi követelményeknek is megfelelő épület jöjjön létre, melyet a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Központ diákjai is igénybe vehetnek. Az intézmény fejlesztésével egy olyan színtér is létrehozható, amelynek közösségformáló hatása hosszú távon hozzájárul a társadalom fejlődéséhez.

 

A piac és a könyvtár épülete közötti területen pedig mintegy 2400 négyzetméternyi rendezett zöldfelületet kívánnak létrehozni, amely közösségi térként szolgálhatna a jövőben és a városképet is szépítené. A teljes projekt megvalósításához közel 1,5 milliárd forint támogatásra pályázik az önkormányzat. A támogatási kérelem elbírálása a nyár közepére várható – tájékoztatott a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Pályázati osztálya.