A DISZI, a város legnagyobb iskolája, így most is két lépcsőben zajlott a szalagavató. A végzős diákok a kezdés előtti percekben felsorakoztak a büfé előtt. Izgalomnak vagy feszültségnek nyoma sem volt, inkább a jókedv uralkodott körükben. Osztályonként eltérően egyenruhát viseltek, vagy a blúz és az ing színe, vagy a nyakkendő egyezett meg, de egyértelműen mutatta az összetartozást. Nagy Gergely éppen ezt emelte ki, hogy a 12. A-ban, mindig segítették egymást ha szükség volt rá. – Jó kis osztály a miénk, mindig mindent meg tudtunk beszélni, ha kellett áthúztuk egymást a nehezebb napokon – fogalmazott. Porczió Mercédesz 3/11 E- osztály végzőse elmondta: ők 35 fővel indultak, mára 13-an maradtak. Eladónak tanulnak, de annyira jó az osztály, az iskola és annyira szeret idejárni, hogy érettségizni és másodszakmát szerezni is itt szeretne a DISZI-ben.

Románné Kolozsi Mónika, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott: ez a szalag, amit most a végzősökre tűznek azt jelenti: a gyermekkor véget ért. Ám ezek az évek nem múlnak el nyomtalanul. – Az iskola mindig is egy óvó burkot jelentett számotokra. Ez most megszűnik, mivel elindultok egy új úton, a felnőttek világába. Ám azt sose feledjétek el: szüleitekkel együtt a tanáraitok is mindig ott állnak mellettetek és minden segítséget megadnak a sikerekhez. Az eredmény pedig csak rajtatok múlik – emelte ki.

Ezt követően pedig feltűzték a szalagokat a végzősökre. A szalagokat, amik egyszerre összekötik és elválasztják őket.  A hagyományok szerint a diákok most is egy műsorral készültek: ezúttal az Apáca Show egy sajátos átdolgozását mutatták be, ahol a tengerentúli rap helyett Majka és LL. Junior dalait énekelték a tanulók. A szalagavató pedig a végzősök táncával ért véget.

Fotó: Albert Péter