Nem sokat pihenhettek az év elején a hatvani focisták. Január 10-én ugyanis elkezdődött a tavaszi szezonra való felkészülés az FC Hatvan férfi felnőtt csapatánál. A tréning egy nyújtó és hengerező gyakorlatokkal színesítve indult, szerdán pedig már az első edzőmérkőzést is megtartották, ahol a Dabas-Gyón ellen álltak pályára a hatvaniak. A felkészülési játék során 4-4-es eredmény született. Nagy Tamás, az együttes vezetőedzője elmondta, eddig jól halad a felkészülés, a cél továbbra is az, hogy visszakerüljenek az NB III-ba. – Az előttünk álló 15 meccs mindegyikét sikerrel kell vennünk, ez pedig nagy terhet tesz a vállunkra. Ugyanakkor bízom a csapatomban és képesnek tartom őket arra, hogy ezt véghez is vigyék. Igyekszem olyan játékosokkal növelni a keretet, akik képesek gyorsan alkalmazkodni – emelte ki.

Az első edzésen egy régi-új játékos, Katona Roland is részt vett, aki másfél év után térhet vissza a klubhoz. A 25 éves belső védő legutóbb az NB III Keleti csoportját vezető Monorban futballozott, de télen szerződést bontott, így tavasztól az FC Hatvant erősíti. Ezen kívül az U19-es csapatból két játékos is a felnőttekkel készül, sérült játékosok pedig jelenleg nincsenek.

Kezdőkép: archív